Mi a fontos? - avagy junior döntők az érettségi idején

PokerSavvy

Mi a fontos? - avagy junior döntők az érettségi idején





Minden évben büszkén számolunk be a jó tanuló, jó sportoló díjkiosztóról  és állítjuk példaképül az ott elismerést kapó fiatalokat. Saját tehetségükön, szorgalmukon túl ezt csak az iskola és az egyesület támogatásával érhetik el. Amennyiben az iskola nem tolerálná az edzések időpontját, nem engedné a gyakorlásokat, a versenyeken való részvételt, akkor semmivé válhatna a tehetség. Azonban az egyesületnek, az edzőknek éppúgy segíteni kell a tanulást, hiszen enélkül nem lehetne helytállni a másik fronton is. Erről sokat mesélhetne a  a Corvinus Egyetem tanszékvezetője, a világbajnok Magas István, vagy egykori vízilabdás versenyzőtársai, akik mind-mind letették a névjegyüket a civil életben is.

A minden évi díjátadókról tudósítva azt hihetnénk, hogy minden rendben van. Pedig ez csak a felszín. 

Az idei férfi kézilabda junior bajnokság négyes döntőjének körmérkőzéseit - csapatonként hat meccset - alig négy hét alatt lezavarják. Ez önmagában is komoly kihívás, hiszen ezeknek a fiataloknak ez a nagy lehetőség a felnőtté válás előtt. Junior érmet szerezni, bajnoknak lenni és ezzel indulni a felnőttek versenyében. Ez sok gyakorlást, koncentrációt kíván, testben és fejben egyaránt ott kell lenniük. Sokuknak eközben még a felnőttek között is lehetőségük lesz bemutatkozni. Fellépni a nagyok között - szintén a bajnoki rájátszásban - nagy lehetőség és nagy felelősség, szintén egész embert kívánó kihívás. Vagyis a legjobb fiatalokra ebben a szűk egy hónapban a korosztályos meccseiken kívül még felnőtt meccsek is várnak. 

Ugyanakkor mi vár minden májusban a 18 éves korosztályra? Nem más, mint az érettségi vizsgák sora. Ma sokszor becsüljük le az érettségit. Valóban, egy puszta érettségivel önmagában nem lehet sokra menni, de érettségi nélkül nincs tovább a tanulásban. Se felsőfokú diplomát, se egy jobb szakmát nem lehet szerezni érettségi, mi több, egy jó érettségi nélkül. Márpedig ezek hiányában nagyon nehéz jövő várhat a fiatalokra. Gondoljunk bele, mennyi sok jó sportoló, egykori kiváló bajnok kénytelen játszani negyvenen túl is az alsóbb osztályok valamelyik bajnokságában. Közülük sokan nem a sport szeretete, az egészség karbantartása miatt lépnek a pályára. Azért teszik, mert csak ehhez értenek. Nem tanultak tovább, nincs egy jó szakmájuk, nem tudnak mással pénzt keresni, a családjukat eltartani. 

Ráadásul az érettségi egy teljesen másfajta megmérettetés, mint amit eddig követeltek az iskolában a fiataloktól. Talán ebben előnyben is vannak a sportolók, hiszen nekik minden eddigi versenyük egy érettségi-szerű megméretés volt. Ez azonban csak a vizsgadrukk kezelésében lehet igaz, hiszen alapos felkészülés, mondhatni testi-lelki ráhangolódás nélkül nem lehet nekiállni vizsgázni. 

És mit láthatunk? A füredi, veszprémi, szegedi és pesti - egyaránt érettségi előtt álló - fiatal sportolóknak a május hetedikén kezdődő nagy vizsga előtt két fontos, sőt mondhatni a bajnokságuk szempontjából sorsdöntő meccsük lesz a juniorok között, sőt a legjobbjaikra még akár egy felnőtt meccs is várhat a vizsgát megelőző héten.

Valóban csak így lehetett megszervezni ennek a junior bajnokságnak a fináléját? Mi sürgethette vajon a Szövetséget? Tényleg nem lehet annyi tolerancia a sportvezetésben, ami figyelembe venné a fiatalok iskolai kötelezettségét? Ennyire fontos csak a fiatal sportolók jövője? Érdemes lenne ezen a jövő évi versenynaptár összeállításánál elgondolkodni, ha már az ideinél nem jutott eszébe senkinek!

Wirth Mihály

Hirek - Jegyzet

Online látogatók

Oldalainkat 35 vendég böngészi